2009. augusztus 24., hétfő

A legszuperebb apuka

Magamról annyit, hogy nemsokára 15 éves leszek, most fejeztem be az általános iskolát és egyke vagyok.
Az egész úgy kezdődött, hogy az iskola végeztével rámszakadt a nagy szabadság, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni. Nem vagyok egy eljárós típus, nem igazán jövök ki a korombeliekkel, egyesek szerint kicsit koravén vagyok.
Egy igazi barátnőm van csak akivel sülve - főve együtt szoktunk lenni, de ö július elején elutazott Amerikába egy rokonához egy hónapra, így egyedül maradtam.
Többnyire otthon ültem és netteztem, hála az ADSL - nek. Mivel nyár van, meleg és már abban a korban vagyok mikor az embert a teste igencsak érdekli, és a netten sok "érdekes" dolgot lát és olvas az ember ami erre még rá is tesz, szinte minden nap minimum 4 - 5 - ször masztiztam. Imádom ezt a kellemes elfoglaltságot.
Napközben mikor biztos volt, hogy szüleim nem tünnek fel otthon, szinte folyamatosan meztelenül vagyok a lakásban. Már nincs a lakásnak olyan helysége ahol ne lett volna már legalább egyszer orgazmusom.
Nagyon élveztem a helyzetet, de egy idő után kezdet dolgozni bennem a kisördög, hogy ennél többet akarok. Szerencsére megtaláltam anyu fehérneműi közt a szüleim kis vibrátor készletét. Először majd leesett az állam, hogy ők ilyesmiket használnak, eddig eszembe sem jutott, hogy ők is ennyire szeretik az "élet ezen részét".
Új csodálatos élményeket szereztem, mikor kipróbáltam ezeket a játékszereket. A baj csak az volt, hogy a műfütyiket bedugni nem mertem, mert nem akartam, hogy egy műtag vegye el a szüzességem, pedig nagyon kíváncsi voltam már arra, hogy milyen érzés mikor kitölti az embert valami hosszú kemény. Egyre inkább szenvedtem a vágytól, hogy valami "oda" kerüljön, de nem volt esélyem sem, hogy megfelelő fiút találjak erre a célra.
Ekkor történt valami ami változtatott a helyzeten. Anyunak két hétre a cége külföldi telephelyére kellett mennie dolgozni, így ketten maradtunk apuval. Ekkor támadt egy perverz gondolatom. Mi lenne, ha nem lökött fiatal fiúkról álmodoznék, hanem egy igazi férfiról akit egyébként is imádok, tetszik nekem és még csak messzire sem kell mennem érte.
Elhatároztam, hogy meghódítom aput. A gondolattól is felizgultam mikor kitaláltam.
Szépen hozzáláttam tervem megvalósításához már az első nap. Mivel anyu nem volt otthon én főztem a vacsorát, persze apu kedvencét, ami nem sikerült tökéletesen, de nagyon megleptem vele. Hogy a hatás teljes legyen igyekeztem a legszexisebb szerelésemben várni, mikor este megérkezett. Egy rövid miniszoknyát vettem fel és egy feszes toppot ami szépen kiemelte a melleim alakját. A szoknya alá olyan tangát vettem, aminek a hátsó része teljesen eltűnt a popsimban, és elöl is épp, hogy csak eltakarta a bejáratot. Nem túl kényelmes viselet, de gondoltam, a célért mindent.
Mikor apu hazaért felszolgáltam a vacsorát és közben beszélgettem vele, ahogy anyu szokott. Jól elbeszélgettünk, de azt mondta, hogy szeretne lefeküdni, mert nagyon fáradt. Ez kicsit lelombozott,de azért még bevetettem magam, és a mosogatógépbe úgy pakoltam be, hogy közben minél mélyebbre keljen hajolnom, így szinte teljesen látszott a popsim és, hogy csak egy igen kis ruhadarab takarja a többit. Ezen csábos pakolásom közben aput lestem, és láttam, hogy nem dolgoztam hiába, mert majd kiesnek a szemei úgy bámulja a fenekem. Ez izgalommal töltött el, de sajnos kis bemutatóm után adott egy puszit a homlokomra, hogy ö most megy zuhanyozni és lefekszik.
Kicsit csalódott voltam, hogy nem akadt horogra, de végül is nem is számítottam arra, hogy elsőre sikerül minden. Azért a kisördög nem nyugodott bennem, így kilopóztam az udvarra egy újsággal, mintha olvasgatni mennék. Szerencsére van egy védett hely ahonnét be lehet lesni a fürdőszoba ablakán, ha ott nincs elhúzva a függöny és rá lehet látni a zuhanyzóra. A függöny persze nem volt elhúzva, söt a helyén sem volt, mert kimostam és nem raktam vissza, gondolván arra, hogy jól jöhet még nekem a csupasz ablak.
Nem is kellett csalódnom, mert nemsokára megpillantottam aput amint belép a fürdőbe. Mivel bent égett a villany és kint sötét volt, tökéletes volt a helyzet, mert ö nem láthatott engem és viszont jól láttam öt. Elkezdett vetkőzni. Nagyon tetszett, eddig még csak fürdőnadrágban láttam, de úgy is nagyon vonzó férfi volt. Szép sportos testtel, nem túl sok szőrrel.
A szívem egyre hevesebben dobogott, mert már csak az alsója volt rajta. Majd elájultam mikor azt is levette, mert valószínűleg a kis bemutatóm hatására majdnem teljesen állt neki. Gyönyörű volt. Megállt a mosdó előtt és megszemlélte félig merev nemiszervét, majd megfogta és szép lassan húzogatni kezdte rajta a bőrt. Ettől az teljesen merev lett és gyönyörűen ágaskodott. Azt hittem menten elélvezek. Ez fantasztikus, az apám tőlem pár méterre masztizik és valószínűleg én izgattam fel a szinte csupasz popsimmal. Nem bírtam magammal, le kellett nyúlnom a bugyimba, ami ekkorra már teljesen átázott. Az apám bent a fürdőszobában a tükör előtt, én pedig az udvaron az ablakon keresztül öt lesve maszturbáltunk.
Nem kellett sok egyikünknek sem, először ö lőtt egy hatalmasat aminek egy része egész a tükörig repült. A látvány leírhatatlan volt és szinte azonnal elélveztem tőle. Ezután ö letakarította a tükröt és a mosdót, majd lezuhanyozott és kiment a fürdőszobából. Ezután én is összeszedtem magam és a látottaktól még mindig örülten felizgulva visszamentem a házba.
Első utam a fürdőbe vezetett, oda ahol az előbb ö állt. Sajnos alaposan letakarította a mosdót így nem vizsgálhattam meg azt a nedűt ami kilövelt abból a csodálatos nemiszervböl. Gyorsan ledobtam a ruháimat és ott ahol az előbb ö, most én is eljátszadoztam magammal és ismét a mennyekben éreztem magam, arra gondolva, hogy az előbb ö masztizott itt.
Másnap korán felkeltem, hogy mire felébred főzhessek neki kávét és elkészíthessem neki a reggelit.
Nagyon meglepődött ettől és nem igazán értette, hogy miért tettem, de én megnyugtattam, hogy szerintem neki szüksége van a női gondoskodásra és én ezt szívesen teszem. És persze most is megválasztottam gondosan az öltözékem, hogy a kis tervem is haladjon. Egy alig fenékig érö szatén hálóinget vettem fel, és a mivel a tegnapiak miatt még eltökéltebb lettem és nagyon vágytam a fantáziám beteljesülésére, bugyit nem vettem, hogy többet mutathassak esetleg.
Reggeli közben ismét beszélgettünk, majd megint gondosan bepakoltam a mosogatóba. Annyira sikerült előrehajolnom, hogy teljesen felcsúszott hátul a hálóingem, így apu láthatta a puncim, ami rettenetesen felizgatott, és ahogy láttam öt is, mert igencsak zavarba volt mikor visszafordultam hozzá. Ezután zavartan elbúcsúzott és elment dolgozni.
Én teljesen el voltam szállva magamtól, hogy meg mertem tenni, hogy csupaszon látni engedem apunak azt amit valószínűleg kisbaba korom óta nem látott, és miután kiment a házból és elhajtott a kocsival, ott helyben nekiálltam masztizni.
Egész nap más sem járt a fejemben, csak az előző este és a reggeli kis akcióm. Tuti, hogy látta és biztos tetszett is neki, azért jött olyan zavarba.
Alig vártam az estét, hogy folytathassam kis játékom. Megint vacsorával vártam, és a reggel történteken felbátorodva estére a miniszoknyám alá nem vettem bugyit.
Vacsora közben megint beszélgettünk, de észrevettem, hogy apu kicsit feszélyezettebb, és többször azon kaptam, hogy a melleimet bámulja, ami a gondolataimnak és annak, hogy nem volt rajtam bugyi, köszönhetően majd kilukasztották a toppot.
Vacsora után ismét bemutattam hajolgatós "produkciómat", aminek hatására láttam, hogy apu nadrágja azon a bizonyos helyen kezd dudorodni. Ez örülten felizgatott engem is, mert éreztem, hogy van esélyem és talán még ma sikerül révbe érnem. Átmentünk a nappaliba és leültünk a kanapéra tévézni, de én elkezdtem beszélgetni vele, nehogy elmúljon már a hatás és ismét hoppon maradjak. Jól elbeszélgettünk, mint lány és apja. Beszélgetés közben kiprovokáltam, hogy birkózzunk mint régen mikor kicsi voltam.
Birkózás közben fel - fel libbent a szoknyám és apu láthatta (a kedvéért) fazonra igazított szőrzetű puncimat, ami ráadásul a gondolataimtól és a szituációtól igencsak nedves volt. Láttam, hogy ettől megint igencsak zavarba jött, majd mikor felé kerekedte, és lovagló ülésben pont "oda" sikerült ülnöm, hirtelen megállt ö is és én is. Éreztem, hogy a látvány megtette a hatását és valami keményen ülök.
Megfagyott körülöttünk a levegő. Na most vagy végem, vagy nyert ügyem van, gondoltam. Végül ö törte meg a csendet és kicsit zavartan és félve megkérdezte, hogy máskor is bugyi nélkül hordok ilyen rövid szoknyákat? Mondtam, hogy nem, csak ebben a melegben itthon kényelmesebb így. Erre kicsit megnyugodva azt mondta, hogy jó itthon lehet, de eszembe ne jusson így kimenni az utcára.
Nem akartam ejteni a témát, ezért értetlenkedést színlelve megkérdeztem, hogy miért.
- Azért mert be lehet látni a szoknyád alá. - válaszolta zavartan.
- Bocsánat. - mondtam, mintha ezt én nem tudtam volna, és odakaptam a lábam közé, mintha el akarnám takarni a kényes helyet, de ahogy a kezemmel magamhoz nyomtam a szoknyát, közben sikerült végigsimítanom a nadrágban addigra már igencsak megkeményedett rudat. Ismét zavart csend lett, néztem mit reagál. Elterelte a szót a dologról, majd néhány tréfás megjegyzés után kezdtünk megint birkózni, de most már nem engedtem, hogy szabaduljon ebből a számomra kellemes pozícióból.
Igyekeztem előre - hátra csúszkálni a "nagy keménységen" birkózás közben. Ez annyira felizgatott, hogy egy idö után ha akartam volna sem tudtam volna abbahagyni. Fantasztikus érzés volt, hogy ugyan nadrágon keresztül, de apu merev farkához dörzsölhettem a csupasz puncim. Szerencsére rá is nagy hatást gyakorolt ez a kis játék, mert pár perc után hirtelen elakadt a szava és egy titkolni próbált nyögés kíséretében elélvezett a nadrágjába. Nekem sem kellett több, de én titkolni sem próbáltam, mert annyira elvette már az eszem a helyzet és a vágy, és miközben megfeszült a testem, pár halk sikoly kíséretében elélveztem. Éreztem, hogy szinte patakban ömlik ki belőlem a nedvem, és apu ondója is kezdte átáztatni a nadrágját.
Mikor mind a ketten magunkhoz tértünk hitelen nagyon kellemetlenül éreztem magam, de ezzel nem voltam egyedül, mert apu is nagyon elpirult, és nem mert a szemembe nézni.
Hogy oldjam a feszültséget odabújtam hozzá és átölettem és azt mondtam neki, hogy nagyon szeretem és ö a legszuperebb apuka. Pár percig így feküdtünk.
Nagyon jó érzés volt, és mindkettőnknek kellemetlen lett volna felkelni, mert el voltunk ázva "ott". Ahogy szorosan apuhoz bújtam hallottam a lehelletét és éreztem férfias parfümjének illatát és ez megint kezdett felizgatni így kezdtek elmúlni gátlásaim és gyűlt a bátorságom, hogy valahogy továbblépjek.
- Mi volt ez apu? - kérdeztem.
- Hát Dóri, - kezdte zavartan - azt hiszem te már nem vagy annyira kislány és az előbb valami olyat érezhettél amit a felnőtt nők szoktak.
- De mi volt az amitől te nyögtél apu?
- Én? - kérdezte nagyon zavarba esve.
- Igen, mielőtt engem elöntött a forróság éreztem, hogy valami mozog a nadrágodban és te nyögtél egyet.
- Hát tudod kislányom, nekem is valami olyan kellemes érzésem volt mint neked.
Ez az, gondoltam, sikerült örömet szereznem neki, nem csak képzeltem, valóban elélvezett.
- Tényleg. Ennek örülök. - és elkezdtem puszilgatni az arcát. - Ez valami nagyon jó dolog, én nagyon szeretem ezt az érzést.
Nagyon felbátorodtam és elhatároztam, hogy elmondom neki, hogy előző nap meglestem.
- Tudod apu, tegnap a fürdőszobában meglestelek. Akkor is ilyen jó érzésed volt?
- Meglestél? - elnyomott magától - Miért?
- Mert kíváncsi voltam, hogy nézel ki.
- Nem láttál még talán?
Megijedtem, lehet, hogy nem kellett volna elmondani. Azt hittem jobban fogadja a hírt.
- De láttalak már, de meztelenül még nem. – most már mindegy megmondom, lesz ami lesz.
- Tudod mit, ha ennyire kíváncsi vagy, gyere fürödjünk együtt, úgyis ránk fér.
Nagy kő esett le a szívemről, ezek szerint mégsem vette annyira zokon, majd ismét kezdett szaporább lenni a pulzusom, mert éreztem, hogy innét már nincs messze a győzelem.
Bementünk a fürdőszobába és én megnyitottam a vizet, miközben apu sietve levette a fekete nadrágját amin igencsak nagy folt volt elöl.
Kicsit zavarba voltam mikor vetkőznöm kellett így előtte, de mikor már csak egy alsó volt rajta, ismét megtetszett a dolog és levettem a toppom, majd a szoknyám és anyaszült meztelenül megálltam apuval szemben. Eléggé megdöbbent a látványtól, de gondolom nem akart szégyenben maradni és letolta az átázott alsóját. Fantasztikus látvány volt, az előzőektől kicsit nedves fél merev szerszáma ott lógott előttem.
Nem tudtam levenni róla a szemem.
Miközben ö engem nézett, láttam, ahogy fokozatosan merevedik az a csodálatos testrész, amiről eddig álmodoztam. Szólt, hogy szálljunk be a kádba. Elég nagy sarokkád van a fürdőszobánkba, így kényelmesen elfértünk. Egymással szemben ültünk le és én továbbra is a már teljesen merev péniszét bámultam.
- Miért nézed ennyire? - kérdezte.
- Mert még nem láttam ilyet. Meg foghatom?
- Ha akarod. - válaszolta és elmosolyodott.
Remegő kézzel közelítettem álmaim tárgya felé, majd finoman megmarkoltam. Csodálatos érzés volt a kezemben tartani azt a forró, kemény péniszt. Élveztem az érzést, majd lassan simogatni kezdtem és ahogy a tegnap töle láttam, elkezdtem lassan húzogatni rajta a bőrt.
- Tudod, hogy mit csinálsz? - kérdezte.
- Tegnap te is ezt csináltad. Nem jól csinálom?
- De, nagyon jó érzés, de tudod, hogy nekünk nem lenne szabad ilyesmit csinálnunk?
- Miért, hisz mind kettőnknek jó, nem?
- Ha így gondolod akkor rendben, de ennek a mi titkunknak kell maradnia, rendben?
- Hát persze. - mondtam megkönnyebbülve.
- Szeretnéd, ha mutatnék valamit én is neked? - kérdezte.
- Igen. - vágtam rá, alig várom, gondoltam magamban.
- Ülj fel a kád sarkára.
Én felültem és kis terpeszbe raktam a lábaim, hogy megtámaszkodjak velük és vissza ne csússzak.
Apu odatérdelt elém és mélyen a szemembe nézett és azt mondat:
- Gyönyörű lány lettél kicsim. - majd megsimogatta az arcomat és lassan közelhajolt hozzám és szájon csókólt.
Eddig még nem csókolóztam ezért nem igazán tudtam mit kell tennem, de ö nagyon türelmesen és érzékien csinálta, így magamtól is rájöttem, hogy milyen jó az, ha ilyenkor kinyitom a szám és átdugom a nyelven az ö szájába. Hosszú percekig csókolóztunk, majd ö elkezdte az arcomat csókolgatni. Utána elindult lefelé a nyakamon a melleim felé. Nagyon felizgatott, fantasztikus érzés volt, ahogy apu oly érzékien csókolgatta a testem. szépen haladt lefelé, majd elkezdte körbe csókolgatni a mellbimbómat, amik ettől olyan kemények lettek mint még soha. Majd megörültem a vágytól, mire végre a bimbó hegyét is részesítette ebbe a gyönyörbe. Mikor bevette a szájába és megszívta elélveztem. Nem bírtam magam tűrtőztetni, sikítottam egyet. Felnézett rám, melegség és valami végtelenül meg nyugtató, de mégis felizgató sugárzott gyönyörű szemeiből. Ismét feljött hozzám és megint csókolózni kezdtünk, majd pár perc után megint elindult a számomra oly gyönyörü úton lefelé. Most jobban bírtam és nem mentem el a melleim kényeztetésétől, bár most is nagyon jó érzés volt. Apu haladt tovább lefelé.
Pajkosan nyalogatta a köldökömet, ami kicsit csiklandozott, de ettől még jobbnak tünt az érzés. Végigcsókolta a hasam, majd a combjaim. Elkezdte csókolgatni a belsőcombom, ami fantasztikusan jó érzés volt és majd megörültem azért, hogy kicsit közelebb menjen a punimhoz. Lassan elkezdett közelíteni felé. Szinte nem is tudtam magamról, annyira felizgatott apu a csókjaival. Elkezdte csókolgatni először kívülről a punim, majd nagyon finoman belenyalt az addigra már teljesen szétnyílt kelyhembe. Én csak nyögdécseltem és lihegtem. Nem voltam magamnál. Egyre erősebben kezdte nyalogatni, majd bedugta a nyelvét a lukacskámba.
Ekkor elöntött a gyönyör, de ö nem hagyta abba, és egyre fürgébben mozgatta a nyelvét a lukacskámba és körülötte, majd egyre közelített az ágaskodó és vöröslő csiklóm felé. Mikor megnyalta azt hittem elájulok a gyönyörtől, de ezután bekapta és elkezdte szívogatni, aminek hatására, éreztem, hogy megjelenik a hasamban az a kellemes görcs, majd az egész testem görcsberándult, apu fejét összeszorítottam a combjaimmal és életem eddigi legnagyobb orgazmusát éltem át.
Utána percekig meg sem bírtam mozdulni. Ott ültem a kád szélén a combjaimmal és a kezemmel szorítottam apu fejét. Nem lehet leírni azt az érzést. Mikor kicsit magamhoz tértem elengedtem a szorítást és apu felegyenesedett ismét és megsimogatta az arcom és megkérdezte, hogy jó volt - e.
- Te vagy a legszuperebb apuka, imádlak. - és most én csókoltam szájon.
A csók után valami hasonlóan jót szerettem volna csinálni neki, ezért elmondtam, hogy a netten láttam olyan képeket, mikor a nők a szájukba veszik a férfiak péniszét, és így "kedveskednek" nekik, és megkérdeztem, hogy megtehetném - e ezt vele.
- Ha tényleg ki akarod próbálni akkor igen. Azt is láttad, hogy a végén a férfiaknak kilövell az ondójuk?
- Igen.
- Majd szólok, mikor jön, hogy elhajolhass. - mondta, de eszem ágában sem volt elhajolni. Nagyon kíváncsi voltam, vajon milyen ízű.
Helyet cseréltünk, most apu ült a kád sarkára és én kezdtem csókolgatni úgy ahogy előtte ö. Kicsit türelmetlen voltam ezért hamar leértem a csókokkal a merev péniszéhez. Csodálatos volt közelről látni, duzzadtak az erek rajta es fényesen csillogott a vörös makkja. Elkezdtem csókolgatni a szárát és haladtam felfelé a majd szétrobbanó vörös csúcs felé. Mikor felértem először csak nyalogattam. Nagyon jó érzés volt azt a forró és nagyon sima bőrt nyalogatni. Aztán adtam egy csókot a hegyére és szép lassan elkezdtem bevenni a számba. Jó érzés volt ezt az erőtől duzzadó péniszt a számba tartani. szép lassan elkezdtem mozgatni rajta a fejem, és közben szívtam, mert pár csepp érdekes sós nedv jött a hegyéből. Nagyon jó lehetett apunak, mert egyre szaporábban vette a levegőt és néha felnyögött. Egyszer csak éreztem, hogy kezd még feszesebb lenni a makkja és félig nyögve azt mondta hajolj el kicsim. Erre én még erősebben szívtam és gyorsabban kezdtem mozgatni a fejem. Apu óriásit nyögött, szinte hörgött és elkezdett lövelni a számba az ondója. Pulzálva lőtte belém a sűrű sós nedvet. Nem volt túl jó íze, de a tudat miatt, hogy apunak ez most nagyon jó, ízlett. Próbáltam lenyelni, de annyi jött, hogy nem bírtam így egy kicsit kicsorgott a számból vissza a merev pénisz tövébe.
Mikor már nem jött több elkezdtem megint nyalogatni, és lenyaltam róla azt ami az előbb kicsorgott. Boldog voltam, hogy ilyen nagy élvezetet okoztam apunak.
Ezután csókolóztunk majd megmosakodtunk. Először apu szállt ki a kádból és megtörülközött, majd szólt, hogy száljak ki én is és megtörül. Jó volt ahogy finoman megtörült. Utána átöleltük egymást és újra csókolóztunk. Nagyon boldog voltam és egy dolog járt az eszemben. A csók után úgy döntöttem előállok vele:
- Apu, szeretnék kérni tőled valamit.
- Mit, kicsim?
- Azt szeretném, ha te vennéd el a szüzességemet, ma este.
- Biztos, hogy ezt szeretnéd? Ezt csak egyszer adhatod oda valakinek akit szeretsz.
- Te vagy az apu, akinek oda szeretném adni.
Magához ölelt és megsimogatta a fejem és azt súgta a fülembe, hogy aludjak anyu helyén az ö szobájukban. Bementünk a hálószobájukba és befeküdtünk meztelenül a nagy franciaágyba. Apu odahajolt hozzám elkezdte simogatni az arcom és ismét csókolózni kezdtünk. Ismét végigcsókolta sz egész testem, majd kicsit nyalogatta az ismét fel fórósodott punim. Ezután én is csókólgattam az ő testét, és megint bekaptam a péniszét és szopogattam. Egyszer csak felhúzott magához és megkérdezte, hogy tényleg akarom.
- Nagyon akarom. - válaszoltam.
Hanyadt fektetett, és a lábaim közé helyezkedett, majd az eddigre már nagyon kemény péniszének hegyével kezdte simogatni a punim. Nagyon jó érzés volt, alig vártam, hogy érezhessem, ahogy belém csúsztatja. Lassan kezdte bevezetni, először épp csak a hegyét tette a ki lukacskám bejáratához, majd kezdte finoman benyomni. Csodálatos érzés volt, ahogy kezdett szétfeszíteni. Egyszer csak éreztem valami fájdalmat ami belém nyilalt és ettől kicsit sikítottam. Erre ö megállt és csókolgatni kezdte az arcomat, és a fülembe súgta:
- Most már nő vagy kicsim.
A fájdalom elmúlt, és én nagyon boldog voltam. Megfogtam apu fenekét és elkezdtem húzni magam felé, hogy teljesen belém jöjjön. Teljesen belém csúszott. Fantasztikus érzés volt érezni azt a kemény péniszt érezni bent ahogy kitölt. Lassan elkezdett mozogni és én elindultam a leírhatatlan gyönyörök útján. Ismét elvesztettem a fejem és csak azt tudtam hajtogatni, hogy csináld apu, csináld, ez nagyon jó.
Éreztem, hogy közeledik a csúcs. A testem teljesen saját életet élt, megfeszült, a kezeim szorították apu hátát ahogy csak tudták, és én csak lihegtem, hörögtem és azt próbáltam hajtogatni, hogy csináld - csináld. Egyszer csak olyan forróság öntött el mint még soha és sikongatva elélveztem, mire apu is hörögve elkezdte pumpálni belém az ondóját.
Nem tudom leírni ezt az érzést, de ennél szebb nincs. Utána még hosszú percekig így feküdtünk egymást ölelve, majd lassan mellém csúszott apu és simogatni csókolgatni kezdett. Nagyon jó volt érezni ahogy becézgeti testem, ami nemrég mint vulkán tört ki és okozta mind kettőnknek a leírhatatlan gyönyöröket. Mikor mindketten megnyugodtunk, apu adott egy pirulát, hogy ezt vegyem be, nehogy terhes legyek, és elmondta, hogy mi is az és hogy is működik.
Ezután egymás karjaiban aludtunk el.
Másnap reggel ö ébresztett fel és most ö csinált nekem reggelit és az ágyba hozta. Úgy bánt velem mint egy felnőtt nővel. Megbeszéltük, hogy az előző nap a mi titkunk marad, és én megkértem, hogy ezt ismételjük meg ha lehet.
A két hét alatt míg anyu távol volt, beköltöztem az ö hálójukba és minden este szeretkeztem apuval. Ez volt életem két legszebb hete.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis történet volt... Egész vegig lekötötte a figyelmet... Jó lenne egy folytatás, szívesen elolvasnám.

    VálaszTörlés