2009. október 10., szombat

Emlék

Én akkoriban 17, a húgom 15 éves volt. Az az igazság, hogy ő érettebb volt, mint én, ha azt érettségnek lehet nevezni, hogy én akkoriban még szűz voltam, ő viszont nem. Azt senki ne gondolja, hogy én szexuálisan vonzódtam a húgomhoz, vagy bármi ilyesmi járt volna a fejemben, nem, erről szó sem volt. Azt el kell mondanom, hogy a húgom rendkívül széplány (mind a mai napig az). Kiskorunktól fogva sportoltunk, szóval az alakjára sem lehetett panasz, de akkor is a testvérem volt.

Nos úgy adódott, hogy apámnak valami céges kirándulása volt és egy személyt magával vihetett, így szüleink elutaztak két hétre Párizsba. Persze mi rögtön szervezkedni kezdtünk, hogy egy bulit összehozzunk. Elterveztük, hogy én a haverjaimat, ő meg a barátnőit hívja meg, lesz pia, kaja, meg ami kell. Direkt úgy szerveztük, hogy a pároknak ne legyen gond félrevonulni, sőt igyekeztünk, hangulatot teremteni. Megjöttek a vendégek, szórakoztunk, ittunk. Egyszerűen nem lehetett nem inni, meg aztán bátorságot is kellet gyűjteni, a lányok sem fogták vissza magukat, úgy hogy nem kérették magukat. Én mondjuk szerencsétlen voltam, pedig jóképűnek számítottam csak hát a csajokhoz egyszerűen nem értettem. Pedig lett volna jelentkező (még akkor sem vettem észre, hogy egy lány akar valamit, ha az ölembe ült). Végül elkezdtünk egy amolyan társasjáték félét, az abszolút vesztesnek csinálnia kellet valamit az abszolút győztesnek (ha lány nyert, akkor az utolsó helyen lévő fiúnak kellet csinálni valamit, vagy fordítva, az ötleteket, kalapból húztuk ki). Eleinte csak szerényebb dolgok voltak a kalapban pl. csókokat kellet adni különböző helyekre. Este felé már csak 3 fiú, én, 3 lány meg a húgom maradt. Valaki (szerintem csak poénból) orális szex "büntetést" dobott be a kalapba.

Épp úgy adódott, hogy egy lány volt a nyertes, és nem én a vesztes, de azért úgy hirtelen kényelmetlenül éreztem magam. Persze mindenki mondta, hogy ha ez van a papíron akkor meg kell lennie. Meglepetésemre a nyertes és a vesztes is jópofának találta a dolgot, úgy hogy felkapta a csajt felrakta az asztalra, lehúzta a farmerját, bugyiját és rögtön nyalni kezdte, ott mindenki előtt. Valamilyen oknál fogva úgy tűnt ez csak engem feszélyezett egy kicsit, mindenki más roppant jól szórakozott (most biztos kiröhögtök, de adott pillanatban tényleg így éreztem). Na mondom magamba biztos keveset ittam, így magamhoz vettem egy üveget és játszottam tovább. A párocska a következő körben kimaradt, és talán mondanom se kell, hirtelen hogy megugrott az előbbihez hasonló "büntetések" száma. Senki se gondolja, hogy egy kör ripsz ropsz lement és 5 percenként nyert valaki, elég hosszúak voltak a körök. Pechemre se nem veszítettem se nem nyertem. Húgommal nem volt gond ő egyszer veszített és persze addigra már csak orális "büntetés" létezett. Ő szerintem még többet is ivott a kelleténél, szóval gond nélkül lecumizta az egyik haveromat. Éjfél után aztán veszítettem. Ez még nem lett volna baj, de a húgom ellenében. Én röhögtem és mondtam, hogy a büntetés érvénytelen ebben az esetben, de ezt senki sem találta viccesnek, és követelték, hogy igen is rójam csak le a penitenciát.

A húgom annyira be volt állva, hogy még a pápát is bevonta volna a játékba, s legnagyobb döbbenetemre igencsak buzdított. Mondták a többiek, hogy mit vonakodok ez csak "játék". Rá álltam a dologra. Húgom nekivetkőzött felült az asztalra, én meg elkezdtem nyalni. Azelőtt testközelből még nemigen találkoztam női nemi szervvel, szóval izgultam egy kicsit. Ráadásul roppantul idegesített, hogy a húgom az. Őt ez nem zavart elengedte magát és láthatólag roppant mód élvezte. Pár perc után belejöttem, kezdtem érezni, hogy jó neki, vagy hol kevésbé. Egyszer csak megmerevedett a hajamba túrt, erősen a lágyékára szorította az arcom, majd erősen többször megremeget. Mivel egy hangot sem adott ki én nem tudtam, akkor most mi van, de pár pillant múlva felült rám vigyorgott és fel sem öltözve visszaült játszani. Én is visszaültem, mert elég gagyinak találtam volna, ha kimegyek mosakodni, mert kicsit összekent.

Ezután már nem sokat játszottunk, mert az egyik pár nagyon bemelegedett, és továbbléptek az orális sexnél, és le is léptek. A másik kettő is mondta, hogy lelép (mint később a haveromtól megtudtam, ők is azért). A húgom csak fűzött, hogy ezt az utolsót játékot legalább ketten fejezzük be. Végül belementem, és persze újra én veszítettem, de ezúttal eszem ágában sem volt teljesíteni a büntetést. A húgom viszont másképp gondolta. Rám vetette magát és követelte a jussát. Nem volt kedvem vitatkozni, gondoltam ha egyszer megvolt legyen meg még egyszer, abból nem lesz baj. Saját javaslatomra ezután ágyra fektettem, hogy ne a kemény asztalon vergődjön. Másodszorra már sokkal izgalmasabbnak találtam és bevallom őszintén, bár vágják ki a nyelvem, de megkívántam. Nem tudom, hogy megsejtett valamit, vagy ő amúgy is tervezett valamit, de kigombolta a nadrágom és megfogta a farkam, ami addigra már állt. Nem tudom leírni a dolgot, talán az a jó szó, hogy elveszítettem a fejem, arra emlékszem, hogy lerángatta rólam a ruhát a hátamra döntött, fölém pattant és pár pillanat múlva magába csúsztatta. Szerencsére nekem csak feküdnöm kellet, nem is tudom elmondani olyan zavaros érzések keringtek bennem. Egyfelől volt roppant izgalmas, másrészről szörnyű bűntudat ostromolt.

Öntudatlanul simogattam, csókoltam, amitől csak még vadabb lett. Most lehet, hogy röhögtök, de teljesen tehetetlennek éreztem magam. Na mindegy, a húgom rendkívül aktív volt. Nem emlékszem mennyi idő után, amikor már nagyon közel voltam a csúcshoz, hirtelen megállt tövig beleült, átölelt és olyan erősen szorított, hogy alig kaptam levegőt. Többször erősen megremegett, a hüvelye meg összerándult, én sem bírtam tovább, hosszan belé élveztem. Hála istennek nem lett belőle baj, fogalmam se volt hogy a húgom a havi melyik ciklusában járt, de szerencsére nem a termékeny időben. Még most is félek belegondolni. Ekkora barmot, mint én, na mindegy, akkor abban a pillanatban épp ezzel foglalkoztam a legkevésbé. A húgom nem szólt egy szót sem, én sem, csak feküdtünk összebújva. Simogattam a fejét ő meg hamarosan el is aludt, s az egyenlet légzését hallgatva engem is elnyomott az állom. Reggel, amikor felébredtem kissé kómásan a húgom még mindig aludt, félig rajtam fekve. Na amikor felébredt, láttam rajta a döbbenetet. Pár pillanatig csak maga elé meredt, aztán felpattant és se szó se beszéd kiviharzott a szobából. Nem is láttam délutánig, de valahogy én is szívesen kerültem. A két hétből hátralévő időben, amit kettesben töltöttünk, ha két szót szóltunk egymáshoz, akkor sokat mondok.

Soha többet nem voltunk együtt, de még csak nem is beszéltünk az esetről. Mondanom se kell azután a nap után egészen más szemmel néztem a húgomra. A fene se tudja mi történt. Arra gondolok talán jó lett volna később leülni és megbeszélni vele a dolgot, de egyszerűen sosem mertem felhozni a történteket, és ő sem hozta fel soha. Azóta több fiúja is volt, nekem meg van egy menyasszonyom. Soha senkinek se beszéltünk róla. Ide is csak azért írom le, mert személytelen, a húgom meg sosem internetezik. Hát ennyi a történet. Kicsit megkönnyebbültem, hogy leírva látom. Jó hosszúra sikeredett, de nem tudtam rövidebbre fogni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése